A camargue-i ló a Camargue környéki marhahajcsárok hagyományos hátaslova.
Vad formájában a camargue-i ló csak Dél-Franciaország vizenyős, félsós, tengermelléki lápvidékein fordul elő. Télen ez a vidék rideg és barátságtalan, nyáron viszont perzselő a hőség. Ezek a szélsőséges időjárási viszonyok edzett, nagy lépésbiztonságú lovat hoztak létre, amely mindezek tetejébe még a szemben is meglepően toleráns. Ennek a fajtának napjainkban kizárólag aCamargue nyújt otthont. A feltételezések szerint ez a ló az északabbra élt, prehisztorikus ősök közvetlen leszármazottja. Ezeken a területeken a paleolitikumból (korai kőkorszak) származó, 17 000 éves lómaradványokra-egy bizonyos "Solustré-ló (megíratlan szócikk)">Solustré-lóra -találtak. A ló dél-franciaországi létezésének még régebbi bizonyítékára akadhatunk a Lascaux-i barlang híres, ősrégi festményein, amelyek szintén a paleolitikumból származnak.
A camargue-i ló emberemlékezet óta a helybéli marhahajcsárok hátaslova. Ezek az emberek a vidék „cowboyai”, és híresek arról, hogy a camargue-i ló hátán ülve fogják be az itteni vad, fekete bikákat.
A lovakat évente egyszer befogják, hogy megvizsgálják az adott évben született csikókat, amelyeket azután megbillogoznak az ősi tulajdonoscsaládok címerével.
A camargue-i ló közkedveltségnek örvend a vidék számos lovascentrumában. Nagy lépésbiztonsága és veleszületett okossága ideális hátassá teszik. A fajta vadsága izgalmas kihívást jelent betörője számára. Amikor azonban az állat kezessé vált, kitűnő sportló válik belőle.
A camargue-i ló átlagos marmagassága körülbelül 133 centiméter, ezért inkább a pónikhoz sorolják ezt a lovat. Testalkata zömök, durva szőrzete szürke színű, amely az életkor előrehaladtával kifehéredik. Sörénye dús, farka bozontos. A farizmok erőteljesek. Háta, nyaka és füle rövid. Nagy fején, nagy szemek és egyenes orrhát helyezkedik el.
